Folyton ez motoszkál bennem és mindig ennek szellemében cselekszem, amikor – az életben szinte folyamatosan szükséges – egy döntést meghozok.
Ilyenkor legtöbbször a követendő útirányról, célokról, jövőképről és a hozzájuk vezető útról kell dönteni. Én már sokszor és sokféle helyzetben döntöttem úgy, hogy
Igen, ÉN akarom irányítani az életemet!
Ez nem mindig könnyű döntés és legtöbbször nem is a könnyű út, de igaziból ez nem fontos a számomra. Ami fontos, az az, hogy
Én irányítom a dolgokat.
Tehát én szabom meg az életem számára a következő feladatot, a következő kihívást és a következő célt. Szó-mi-szó, imádok így élni.
Gyakorlatilag egész életemben – leszámítva néhány kivételes időszakot – messzire kerültem az olyan helyzeteket, amelyek azzal fenyegettek, hogy a közelébe kerülök a mókuskeréknek.
Mindig az volt a számomra a fontos, hogy amennyire csak lehet, a saját döntéseim határozzák meg a jövőmet.
Az ember élete – bocsánat, helyesbítek – a saját magát tudatosan irányító ember élete jó esetben különböző célok teljesítésének a sorozatából áll.
Amit már számtalanszor megfogalmaztak különféleképpen, az én szabad értelmezésemben így hangzik:
Tudd, mi a célod, mert cél nélkül csak sodródsz az életben!
Általánosságban elmondható, hogy bármilyen célja is volt vagy van, ha eléri, nagy valószínűséggel szüksége lesz a következő dolgokra, hogy valóban teljes mértékben ki tudja élvezni a cél elérését:
Kell hozzá:
- megfelelő mennyiségű IDŐ
- szintén megfelelő mennyiségű PÉNZ
- és semmit nem ér az egész, ha nem EGÉSZSÉGes, amikor elérte a céljait.
A fenti alapvetések azért voltak fontosak, hogy tudjunk egy kicsit arról beszélni, hogy Ön hogyan tudja elérni a céljait.
Ha ez a kérdés még nem foglalkoztatja Önt, akkor ez az oldal nem Önnek való, mert még nem készült fel arra, hogy a kezébe vegye saját sorsának az irányítását.
Igaziból ezzel sincs semmi baj, hiszen nem mindenki kész és alkalmas arra, hogy a saját kezébe vegye az életét és ne a „sorsa” határozza meg a jövőjét, hanem a jövő tervezésével a a sors alkalmazkodjon Önhöz.
„Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad.” (Hippokratész)